Végignézték a partról a fuldoklók haláltusáját

Infostart
2007. november 23. 20:20
Elragadta a tenger egy brit család két tagját, az apát és egyik kisfiát. A tragédiának több szemtanúja is volt, segíteni azonban egyikük sem tudott a bajba jutottakon.

A család, Symon Howlett, felesége, Deborah, valamint két fiuk, Jay és Thomas Costa Braván üdültek. A pár éppen a gyerekekről készített fotókat, amikor egy nagy hullám lesodorta a fiúkat arról a szikláról, amelyen álltak.

Symon Howlett azonnal fiai után ugrott, és a nagyobbikat, a kilencéves Thomast sikerült is kisegítenie a partra. Ezután visszaúszott az ötesztendős Jay-ért, akit azonban addigra már még beljebb sodortak a hullámok.

A tragédia előtt a család épp egy másik brit párral beszélgetett: ők is végignézték a történteket, segíteni azonban nem tudtak a bajba jutottakon.

Tehetetlenek voltak

"Elsétáltunk, amikor hallottuk, hogy az anya felsikolt. Megfordultunk, és láttuk, hogy a két gyerek a vízbe esett: hánykolódtak a hullámok hátán, amelyek a sziklához csapták őket" - emlékezett vissza Michael Harrison.

"Az apa utánuk ugrott a vízbe. Visszarohantunk, ő pedig átadta nekünk a nagyobbik fiát. A kisebbik eltűnt, mi meg eszeveszetten kutattunk utána. Én is bementem a vízbe, derékig. Annyira hideg volt, hogy elakadt a lélegzetem, szinte lebénultam. Ki kellett mennem a partra" - mondta a férfi.

"A gyerek hirtelen tíz méterre a parttól bukkant fel, öntudatlannak tűnt. Az apa megpróbált odaúszni hozzá, de a hullámok őt is egyre távolabb és távolabb sodorták. A férfi segítségért kiáltozott, de nem tehettünk semmit" - magyarázta Michael Harrison.

A férfi elmondta: fel-alá szaladgált a tengerparton, hogy szerezzen egy mentőövet, még egy csónakot is megpróbált a vízre vontatni, de az le volt láncolva. Fia, a tizenhárom éves Robert felkapott egy ott heverő autógumit, meg egy darab kötelet, de Symon Howlett és a kis Jaymár túl messzire sodródott, hogy elérje.

Mindketten megfulladtak

Thomas, az életben maradt fiú a szemtanúk szerint megpróbált visszarohanni a tengerbe, hogy segítsen apján és öccsén, de az anyja nem engedte.

"Beszéltem éjjel Debbie-vel; úgy érzi, mintha az egész csak egy álom lett volna, és Symon meg Jay egyszer csak besétál majd az ajtón. Azt mondja, túl nagynak és üresnek tűnik a hotelszoba nélkülük" - mondta a fiát megmenteni próbáló férfi testvére.

"Ha valaki más gyerekei lettek volna, akkor is bemegy értük a tengerbe, hogy kihozza őket. Symon nagyon jó ember volt, és a legjobb testvér a világon" - mondta a gyászoló Faye Howlett.