Az InfoRádió birtokába került újabb exkluzív videófelvételen jól látszik, ahogyan a dulakodás elején a rendőrök körbevesznek egy piros kabátot viselő férfit, akit azonban nem tudnak legyűrni.
Két autóval voltak
Egy, a mellékelt videófelvételeket készítő szemtanú az InfoRádióban elmondta: hajnali három óra körül arra ébredt, hogy "iszonyú kiabálás van az utcán. Egy közúti ellenőrzésnek tűnő helyzetet láttam, amiben a sofőrt szondáztatják".
A férfi elmondta: a civilek két autóval voltak, összesen hatan vagy heten. A másik autóban ülők semmit nem csináltak.
"A két férfi azt kiabálta, hogy négyszeri szondáztatás után sem mutat ki semmit a szerkezet, akkor milyen alapon akarják őket bevinni a rendőrök. Ez volt a konfliktus alapja" - mesélte a szemtanú az InfoRádióban.
Ide kattintva megnézheti az esetről készült leghosszabb videófelvételt!
A BRFK délutáni közleményéből viszont kiderült, hogy az elsődleges vizsgálat megállapította: Kósz Zoltán közepesen ittas volt - alkoholos befolyásoltságának mértékéről a végleges eredmény a jövő hét elejére várható.
A parancsnoki kivizsgálás azt is megállapította, hogy a rendőri intézkedés jogszerű volt. Az autó utasa ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az I. kerületi rendőrkapitányság feljelentést tett, a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség megkezdte.
"A világ legjobb vízilabda-kapusát tepertétek a földre!"
"Volt velük egy idősebb ember is, aki - miután elvitték ezt a két embert - azt üvöltözte az utcán, hogy vízilabdás olimpiai bajnokot vernek" - mondta a szemtanú az InfoRádióban.
"Sydney olimpiai bajnokát földre teperitek. Szégyelljétek magatokat! (...) Kivédte a világ szemét! A világ legjobb vízilabda-kapusát tepertétek a földre! Hogy lehet ilyen mocsokságot elkövetni" - a második videófelvétel (melyet ide kattintva megtekinthet!) tanúsága szerint egyebek mellett ezeket kiabálta egy férfi az Alagút utcában.
Elengedték őket
A BRFK sajtóügyeletese szerint a két férfi a kihallgatás után távozhatott a rendőrségről. A sofőrt - ha pozitív lesz a vérvizsgálat eredménye - ittas vezetés miatt vonhatják felelősségre.
A sajtóügyeletes azt az információt megerősítette, hogy az igazoltató rendőröknek XII. kerületi kollégáik segítségével kellett megfékezniük a dulakodót.
Felfüggesztett játékjog
"Nem játszanak a csapatban, amíg nem tudjuk meg pontosan, mi történt" - nyilatkozta az MTI-nek Ambrus Tamás, a PVSK-Füszért vezetőedzője és a pécsi vízilabda egyik irányítója, aki felfüggesztette Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt játékjogát. "Nem vagyok hajlandó azonosulni ilyen cselekedetekkel, nem erről szól a pécsi vízilabda. Nem szeretném, ha bárki összemosná a történteket azzal a munkával, amit Pécsett elkezdtünk, ahol sikerült három év alatt nemzetközi szintű csapatot kialakítani."