Az első naptól fogva erőszakot követtek el rajta. Amíg a rablás gyanújával őrizetbe vett lány a cellában volt, az ott őrzött férfiak száma 20 és 34 között változott.
Cellatársai számtalan alkalommal megerőszakolták és szexuális szolgáltatásokra kényszerítették, hogy hozzájuthasson az élelemhez - jelentette ki Miere Cohen, egy brazil emberjogi szervezet elnöke.
Az ügy nagy felháborodást keltett a dél-amerikai országban, különösen azért, mert Para államban egy hasonló eset történt nem sokkal ezelőtt. Akkor egy 23 éves nőt zártak össze hetven férfival egy hónapra.
A 15 éves lányt október 21-én zárták a rácsok mögé egy rendőrségi zárkában. Ügye akkor derült ki, amikor valaki a sajtó tudomására hozta az ügyet.
Senki nem tudja igazán, hogy mivel gyanúsítják. Egy rablási ügy gyanúsítottjaként kezelték, de a rendőrség képtelen megnevezni a bűncselekményt. Hivatalos vád még nem született - mondta az emberjogi szervezet elnöke.
A lány ügyvédje szerint a rendőrök azzal védekeztek, nem tudták, hogy a lány még nem nagykorú.
Mindegy, hogy 15, 20, 50, 80 vagy 100 éves. Egy nőt nem szabadott volna összezárni férfiakkal - jelentette ki Ana Julia Carepa, Para állam kormányzója. Ígérete szerint példás büntetésre számíthatnak az ügyben résztvevők.
A lány azt mondta: azonosítani tudja azokat a rendőröket, akik a cellába zárták, illetve azokat a férfiakat, akik megerőszakolták.