Anna Ciriani azt állítja, hogy az iskolában ő a profizmus mintaképe, mindig mértéktartóan öltözködik, és még véletlenül sem provokálja a gyerekeket. Másodállását tekintve azonban valóban a virtuális pornóiparban érdekelt, a főszereplésével készített, a keménypornó műfajába tartozó felvételek több tucat oldalról tölthetők le.
Igazság szerint a pordenonei iskolában évek óta tudnak a dologról, 2002-ben ugyanis az egyik diák belebotlott Madameweb egyik videójába, néhány képet kinyomtatott, és kiplakátolta velük a mosdót.
Anna Ciriani azóta is zavartalanul folytatta párhuzamos életét, egyre nagyobb pornósikerei miatt azonban ennek hamarosan vége szakadhat. Októberben részt vett a berlini nemzetközi pornófesztiválon, a La Repubblica című olasz lap beszámolója szerint az ő fellépése volt az esemény egyik fénypontja.
Madameweb sikere nem maradt észrevétlen szűkebb hazájában sem. Egyik férfi kollégája a blogjában azt írta: "Madameweb mindig nagyon kedves, senki el sem tudná képzelni, hogy egyszerre száz férfival szeretkezik, óvszer nélkül".
Anna Ciriani védelmébe vette a kettős életét, szerinte az értékeket elsősorban a szülőknek kell átadniuk a gyermekeknek, a tanárok nem helyettesíthetik az apákat és anyákat, utóbbiaknak kell viselkedésmintát adniuk.
Az iskola egyelőre nem jelezte, hogy lépéseket tenne Anna Cirianival szemben.