Az idős hölgyet szociális munkások keresték fel egy rutinellenőrzés keretében. A rendőrséget ők hívták ki, mert azt tapasztalták, hogy az asszony egy kalapácsot lenget az ablakban.
A rendőrök a megfékezése során azonban sokkolót használtak. Az asszonyt ezt követően kórházba kellett szállítani, később azonban elengedték.
Unokája később elmondta: nagymamája skizofréniában és időskori demenciában szenved.
Az unoka értetlenül áll az eset előtt, mint mondta, meglehetősen furcsállja, hogy vékonyka, törékeny nagymamája ellen sokkolóval védekeztek a rendőrök.
Az 50 ezer voltos sokkoló leginkább egy elemlámpára hasonlít. Az eszközzel a rendőröknek nem kell megütniük a célpontjaikat, elegendő hozzáérniük.
A sokkoló igen kedvelt az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is egyre gyakrabban használják. A fegyver az izmokat bénítja le, így a megtámadott nem tud tőle rendesen mozogni.
Számos jogvédő szervezet vitatja a szükségességét, mondván, már többek halálát okozta, hogy sokkolóval támadtak rájuk. Egy amerikai vizsgálat azonban cáfolta, hogy a sokkoló halálos lenne.
Az Amnesty International 2005-ben Magyarországon is hallatta a hangját, amikor a rendőrség bejelentette, hogy a gumibotok helyett sokkolóval látja el a rendőri állományt. A beszerzés később pénzhiány miatt elmaradt.