A rendőrség felderítette azt a bűntényt, amely során több mint ezer mobiltelefont loptak el egy raktárból. A rendőrség 13 ember ellen indított eljárást.
Az elkövetők kibontották egy Pest megyei raktár falát, amelyek valószínűleg jól ismerhettek. Közülük ketten ugyanis annak a biztonsági cégnek az alkalmazottjai voltak, amely a raktárt őrizte, kettőt pedig korábban foglalkoztatott az őrző-védő cég.
Az eset még tavaly júliusban történt, a nyomozás azonban csak most zárult le.
A rendőrök a telefonok közül nagyon keveset találtak meg, felderítették azonban a terjesztői hálózatot - mondta el az InfoRádióban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi alosztályának vezetője.
Gulyás Krisztián hozzátette: kilencen szabadlábon, négyen előzetes letartóztatásban védekeznek.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag