A 7-es busz a Tétényi út felől érkezett hétfő kora reggel a Kondorosi út irányába, ám attól mintegy 30 méterre áttért a szembejövő sávba, ahol nekiment egy másik autóbusznak - mondta el a BKV szóvivője az InfoRádióban.
Kiricsi Karola szerint a sofőr valószínűleg rosszul lett, mert a másik jármű vezetője azt mondta: kollégája a volánra borult.
A busz közel 140 métert ment még az ütközés után. Közben hátulról nekiment egy személyautónak, majd a Kiskőrös utcában belehajtott a buszmegállóba, amelyet szinte teljesen lerombolt.
A busz ezt követően továbbment egy kerítés mellett, közben az útra lökve egy, a járdán parkoló kisteherautót. Ezután nekiment egy, a közelben álló autónak, végül nekicsapódott a ház kerítésének.
Az InfoRádió úgy tudja, az anyagi kár jelentős, összege több tízmillió forint is lehet.