A csak "Lokátornak" becézett egykori rendőr, a nemzetközi tekintélynek örvendő Danie Krugel júliusban négy éjszakát töltött azzal, hogy megpróbálja követni Madeleine nyomait a Praia da Luz-i apartmanból a tengerpartig - ahol a nyomok eltűntek. Ez azt bizonyítja, hogy a kislányt egy hajóra vagy csónakba tették, és a tengeren menekültek el vele.
Kutatásainak eredményéről egy térképet rajzolt, és azt átadta a kislány után nyomozó portugál rendőröknek.
"Részleteket nem árulhatok el, mert nem akarom a tettest figyelmeztetni. De meggyőződésem, hogy bizonyítani tudom, merre vitték a gyereket azon az éjszakán. Most már a rendőrség dolga, hogy elvégezze a többit. A területet, amelyre a nyomozásom vitt, egy ember képtelen átfésülni" - jelentette ki a fejvadász.
Krügel egyébként saját bevallása szerint azonnal megpróbált kapcsolatba lépni a kislány szüleivel, hogy felajánlja a segítségét, de csak hónapokkal később tudott beszélni végül Kate és Gerry McCannel, akikben újraéledt a remény, hogy Madeleine életben volt, amikor elrabolták.
A News of the World egyébként azt is megtudta, hogy a családi apartmanban és a bérelt Renault-ban talált maradványok DNS-elemzése nem vezetett "meggyőző" eredményre - vagyis cáfolja a portugál rendőrség vádjait, amelyek szerint a szülők a felelősek a kislány haláláért.
Krügel rendkívül sikeres élő és halott emberek felkutatásában, bár módszereiről nem hajlandó nyilatkozni. A dél-afrikai fejvadász a szülőktől kapott DNS-mintákat - Madeleine egy hajszálát. Az apartmanból indulva követte a DNS-nyomokat a 15 percnyi gyalogútra lévő tengerpartig. Az eredményeket azonnal közölte a portugál rendőrökkel.
Krügel nyomozását alátámasztja egy szemtanú vallomása is, aki egy férfit látott az apartman közelében, aki egy pokrócba csavart gyermeket cipelt. A gyerek szerinte hasonlított Madeleine-re.
Ironikus módon Krüger nyomozása vezetett arra, hogy a portugál rendőrök a britektől kértek nyomkövető kutyákat - ezek az állatok fedezték fel a vért az apartmanba, s ennek következtében gyanúsították meg hivatalosan is a szülőket a gyilkossággal.