Darabolós gyilkosságot kellett illusztrálniuk a kisdiákoknak

Infostart
2007. október 1. 20:20
Visszatetszést keltett sok angol szülőben, hogy tizenegy éves gyermeküknek egy olyan verset kellett illusztrálniuk, amelyben a tanár leszúrja, feldarabolja és lelövi a diákjait.

A The Lesson (A tanóra) című verset Roger McCough írta, a költemény fekete humorral ábrázolja, ahogyan egy felbőszült tanár késekkel és puskákkal lemészárolja engedetlen osztályát.

A vers szerves része az angol irodalom oktatásának, a Warwickshire-ben működő Polesworth nemzetközi nyelviskola diákjainak szülei azonban kifogásolják, hogy gyermekeiknek is szembesülniük kellett vele.

Egy férfi elmondta, hogy lánya teljesen kétségbeesetten ment haza, miután le kellett rajzolnia a költemény borzasztó jeleneteit.

"Elszörnyedtem, amikor láttam a lelőtt, megfojtott, leszúrt, feldarabolt és gránátokkal felrobbantott gyerekekről készült rajzokat" - tette hozzá Christopher Woodward.

A tanárnő egyébként meg volt elégedte a férfi lányának munkájával, a képek fölé írta, hogy "kiváló rajzok".

Pszichológusok ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a tizenegy éves gyerekek még nem képesek megérteni a vers fekete humorát, ennek pedig káros hatása lehet a fejlődésükre.

Az iskola igazgatója elmondta: már 25 éve tanítják a verset, és eddig senki sem panaszkodott emiatt.