A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője szerint a baleset akkor történt, amikor egy kamion hátulról két autónak ütközött. Az egyiket megpörgette és a mellette haladó tartálykocsi alá lökte.
Molnár Péter az InfoRádióban elmondta: a tartálykocsi és az alá szorult autó is kigyulladt. A tüzet három vízsugárral eloltották.
A személykocsiban egy férfi, egy nő és egy gyermek égett bent, a negyedik elhunyt azonosságát egyelőre tudták megállapítani.
A szóvivő elmondta: nehezíti a helyzetet, hogy a tartálykocsiból nagy mennyiségű liszt ömlött az autóra és az útra is, valamint 2-300 liter üzemanyag is kifolyt az útburkolatra. Molnár Péter szerint az M0-ás körgyűrűt mindkét irányban lezárták.
A kamion vezetője sokkos állapotban
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban elmondta: mentőhelikopterre nem volt szükségük. A kamion vezetője az első jelek szerint komolyabb sérülés nélkül megúszta az ütközést, ám sokkos állapotba került.
Győrfi Pál hangsúlyozta: nehezíti a helyzetüket, hogy az M0-ás autóúton a legnehezebb a mentőknek eljutni a balesetekhez, ezért fontos a mentőhelikopterek szerepe.
Ebben az esetben éppen a közelben volt egy mentőautó, aki jelezte, hogy helikopterre nincs szükség.
Másik baleset a közelben
A szóvivő az InfoRádióban elmondta: délután négy óra körül a közelben lévő Balatoni úton is történt egy közlekedési baleset. A felborult autóban hárman könnyebben megsérültek, de sikerült kijutniuk a járműből.