A Gone Baby Gone című filmet a tervek szerint december 28-án kezdték volna vetíteni a mozikban. A film Ben Affleck rendezői bemutatkozása.
A film forgalmazója, a Buena Vista International nem közölte, hogy mikor tervezi az alkotás bemutatását.
Az eltűnt kislány szerepét alakító gyerek kísértetiesen hasonlít Madeleine McCannre, és keresztneve is csak egy betűvel tér el a Portugáliában hónapok óta keresett lányétól: Madeline.
A film története szerint egy négyéves kislányt az ágyából rabolnak el, miközben édesanya magára hagyja a házban.
Nem akarjuk bemutatni a filmet, ha az sértheti más érzékenységét - mondta Ben Affleck.
A filmet Dennis Lehane 1998-as regénye alapján forgatták. A könyvben két bostoni magándetektívet vonnak be egy eltűnt kislány után folyó nyomozásba.
A főszerepet a rendező testvére, Casey és az Oscar-díjas Morgan Freeman alakítja.
Korábban azt közölték, hogy Ben Affleck az októberi londoni filmfesztiválon bemutatja a filmet. Azt egyelőre nem tudni, hogy a halasztás erre az eseményre is vonatkozik-e.
Madeleine McCann egy portugáliai apartmanból tűnt el május elején, miközben szülei a közelben vacsoráztak.
A szülők hatalmas médiaérdeklődés közepette indították kampányt gyermekük visszaszerzése érdekében.
A szövevényes ügy jelenlegi állása szerint a portugál rendőrség már Madeleine apját és anyját vádolja a gyermek meggyilkolásával és eltűntetésével.