Neil Chester kétségbeesetten próbált állást találni, hogy eltartsa négy gyermekét. Talán ez a nyomás volt az oka annak is, hogy a 31 éves informatikus - bár legfeljebb három szelvényt szokott kitölteni -, most ötöt töltött ki. És pont az ötödik nyert.
Úgy tűnik, az összeg oda került, ahol valóban szükség volt rá. A szorult helyzetben ugyanis a férfi felesége és négy gyermeke a nagyszülőknél húzta meg magát, és a kicsik csak minden második hétvégén láthatták az apjukat.
Az apa egyébként meg is kapott egy állást, de amikor kiderült, hogy fontmilliomos lett, visszamondta a munkát. Nem is áll szándékában munkába állni addig, amíg a család be nem költözik egy új luxuslakásba Kentben.
A futballszurkoló kívánságlistáján az első helyen egy bérlet szerepel a Manchester United meccseire, de a család azt is tervbe vette, hogy elutazik Eurodisneylandbe.