Befejeződött a Nemzeti Nyomozó Irodánál történt iratlopási ügyben indított vizsgálat. Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta: négy ember ellen folyik fegyelmi vizsgálat, közülük három vezető beosztású rendőr.
A Nemzeti Nyomozó Iroda augusztus elején közölte, hogy a szervezettől egy újságíróhoz került egy államtitoknak minősülő irat.
Az ügyben a Budapesti Rendőr Főkapitányság államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.
A rendőrség szerint feltételezhető, hogy az iratlopás célja nem magának az államtitoknak a megismerése, hanem a rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda lejáratása volt.
A belső vizsgálatot Bencze József országos rendőrfőkapitány utasítására rendelte el Szabadfi Árpád, a főkapitány helyettese.