A portugál hatóság azt ajánlotta Kate McCann-nak, hogy legfeljebb két évet kell börtönben töltenie, ha beismeri, hogy egy véletlen baleset vezetett lánya, Madeleine halálához - közölte a gyermek nagynénje.
A rendőrség szerint az anya véletlenül megölte a kislányt, majd a testet elrejtette, később pedig egy másik helyre vitte.
A portugál hatóság nem gyilkosságként kezeli a brit gyermek eltűnésének ügyét.
Kate McCannt pénteken négy órán át hallgatta ki a rendőrség a portimaói kapitányságon, míg férjét, Gerryt tanúként idézték be. A házaspár továbbra is ártatlanságát hangoztatta a rendőröknek. A nőt csütörtökön 11 órán keresztül kérdezték ki, miután új bizonyítékokra bukkantak.
A 39 éves férfi internetes naplójában nevetségesnek nevezte, hogy feleségét gyanúsítják gyermekük halálával.
"Ez egy vicc lehetne, de még annak is gusztustalan. A lányom nem ilyen. Csak arra vágyom, hogy megöleljem" - mondta Kate McCann apja, Brian Healy. Felesége, Susan Healy szerint olyan bizonyítékokat helyezhettek el a lánya és annak férje Portugáliában bérelt autójában, ami McCannékre tereli a gyanút.
A kislány május 3-án este tűnt el egy dél-portugáliai nyaralóhelyen, az algarvei Praia da Luzban egy hotelszobából, ahol testvéreivel együtt aludt, miközben szülei a közelben, a szálloda éttermében vacsoráztak.