A gyermek halála egész Nagy-Britanniát megrázta, hiszen nappal, a nyílt utcán lőtték le.
A rendőrök az utóbbi napokban négy embert tartóztattak le az üggyel kapcsolatban, velük együtt már 15-re emelkedett azok száma, akiket a nyomozás során őrizetbe vettek.
A város mindkét nagy futballcsapatának tagjai részt vettek a kisfiú gyászmiséjén, amelyet a liverpooli anglikán katedrálisban tartottak.
A szertartáson felelevenítették Rhys Jones rövid életét, édesapja pedig angyalnak nevezte értelmetlenül meghalt fiát az emlékére írt versében.
A gyászszertartáson a kisfiú koporsóját az édesapja, bátyja és két nagybátyja vitte a vállán. Koszorúja kedvenc futballcsapata, az Everton színeit idézte.
A misén részt vett az Everton több futballistája, köztük Leon Osman és Alan Stubbs.
A gyászmenet a család otthonától indult, amely néhány száz méterre van attól a parkolótót, ahol Rhys életét vesztette.
A szertartáson többen nem feketébe öltöztek, hanem színes futballmezt húztak.
Jól megfért egymás mellett a Liverpoolban a 8-as számot viselő Gerrard meze, valamint az Everton 8-asáé, Johnsoné.
A mezbe öltözők azt mondták: ők elsősorban a kisfiú barátai, és csak másodsorban futballellenfelek. A videót ide kattintva nézheti meg!