Az eltűnt kislány vérét találták meg a szülők bérelt autójában?

Infostart
2007. szeptember 7. 13:47
Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint a portugál rendőrség a csütörtöki kihallgatáson azt állította a május elején eltűnt brit kislány édesanyjának, hogy a 4 éves Madeleine vérét találták meg a család által bérelt autóban. Az anya tagad, mondván: az autót közel egy hónappal gyermekük eltűnése után bérelték ki.

Huszonnégy órán belül immár másodszor hallgatja ki a portugál rendőrség Kate McCannt kislánya, Maddie eltűnése ügyében.

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint a hatóság a csütörtöki kihallgatáson azt állította az asszonynak, hogy a kislány vérét találták meg a család által bérelt autóban.

Kate McCann azt felelte a rendőrségnek, hogy ez lehetetlen, hiszen a járművet kislányuk eltűnése után 25 nappal bérelték ki. Madeleine édesanyja továbbra is ártatlanságát hangoztatja.

A pénteki kihallgatásra megérkező asszonyt egyébként hatalmas tömeg várta a portimaói rendőrség előtt. Sokan fütyültek és kiabáltak.

A portugál rendőrség várhatóan egyébként még pénteken hivatalosan is meggyanúsítja Kate McCannt kislánya, a négyéves Maddie eltűnése kapcsán.

A gyermek idén május 3.-án tűnt el nyomtalanul Praia de Luz üdülőhelyről.

A család szóvivője szerint az anyát "sokkolta és meglepte a hír, elsősorban az ellene felhozott vád ténye miatt, másrészt pedig azért, mert attól tart, hogy ha a nyomozás ezen a vonalon folytatódik, akkor az elvonhatja a figyelmet az egyéb lehetőségekről".