Továbbra sem találják azt a kétéves kislányt, aki kedden tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön - mondta a kutatócsoport vezetője az InfoRádiónak.
Havas István, az emődi rendőrkapitány közölte: szerda éjszaka harminc ember, valamint öt mentőkutya kereste a kislányt, ám továbbra sem találták meg. Az eddig három kilométeres kutatási körzetet csütörtökön hat kilométeresre növelik - hangsúlyozta.
A keresést nehezíti a rossz időjárás is, ugyanis az eső mellett köd borítja be a területet - tette hozzá a kutatócsoport vezetője. Kiemelte: lecsökkentek a gyermek életben maradási esélyei.
Havas István elmondta, egyelőre nem érkezett olyan információ, hogy valaki magával vitte volna a gyermeket.
A kétéves gyermek a nyitott kertkapun sétált ki kedden dél körül az emődi ház udvaráról, a feltételezések szerint a család kutyája is vele volt.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag