A repülőtéri nyomozók arra hivatkoztak, hogy a szenteltvíz biztonsági szempontokból ugyanolyan folyadéknak minősül, mint a többi.
A zarándoknak a hatóság képviselői azt mondták, ha a szenteltvíz bármilyen előnyt élvezne, az a szigorú előírások megszegését jelentené.
Paola Saluzzi a Vatikán - zarándokok számára indított - fapados járatával érkezett Franciaországba. A nő összesen nyolc kisméretű műanyag palackot szeretett volna a fedélzetre magával vinni.
A Szentszék, úgy látszik, felkészült erre az eshetőségre, mert előrelátóan egy palack szenteltvizet helyezett el minden utas ülésén.
A lourdes-i víznek a hívők gyógyító hatást tulajdonítanak. A víz egy olyan barlangból származik, ahol a katolikusok hite szerint 1858-ban megjelent Szűz Mária.
A zarándokokat szállító chartergépekkel a Vatikánnak az a célja, hogy a hívők könnyen, gyorsan és olcsón jussanak el a katolikus szent helyekre.
A Vatikán nem vásárolt külön repülőket, hanem az olasz posta gépeit használja. Kettőt máris a Szentszék színeire festettek: sárga- és fehér színben pompázik a repülő. A gépek belsejét bibliai idézetekkel díszítették.
A pápai államban arra számítanak, hogy az első évben legalább 150 ezer zarándok veszi igénybe az új lehetőséget.