F. Józsefnek és testőrének, K. Norbertnek azért kellett 2005. április elsején meghalniuk, mert F. József zsarolni próbálta C. Atillát, aki több alkalommal olajat lopott a százhalombattai olajvezetékből. A Pipás néven ismert F. József videóra vette az esetet, és ezzel próbálta zsarolni a Koszi klán megbízásából tevékenykedő C. Attilát.
A Pipás túl magas összeget kért, ezért Kosziék, Sz. István és Sz. Miklós úgy döntöttek, a Pipásnak mennie kell. F Józsefet és testőrjét brutális módon kivégezték.
Az eset után egy évvel a rendőrség nyomozói eljutottak a zsarolt C. Attilához. Három társával egyszerre fogták el a kommandósok, különböző helyszíneken. A házkutatás során előkerült az a fegyver is, amellyel kivégezték a Pipást és testőrét.
A rendőrség elfogta azt a férfit is, aki a megbízást teljesítette. A ravaszt meghúzó férfi nem volt ismeretlen a rendőrség számára.
A kihallgatások után a nyomozók már sejtették, hogy nem C. Attila rendelte meg a gyilkosságot. A folyamatos adatgyűjtés végül lehetővé tette, hogy letartóztassák a Pest megyében és Budapesten komoly érdekeltséggel bíró Koszi klán vezetőit.
A rendőrség 23 bűntényt derített föl, amelyből hatot a nyomozás közben különböző társszerveknek adtak át, mert ezek nem kötődtek szorosan a diósdi mészárláshoz. A letartóztatott 28 emberen kívül további négy olyan körözött személyt is elfogtak, akit más ügyek miatt kerestek. Sz. Miklós ellen kilenc, Sz. István ellen négy vádpontot fogalmaztak meg.
A nyomozás közben dominószerűen haladtak a rendőrök a végrehajtóktól a felső vezetőkig - mondta el az InfoRádiónak Varga Béla, az ügyben nyomozó százados. Hozzátette, a tanúvallomások alapján már azelőtt eljutottak a bűnszervezet vezetőihez, hogy az olajvezeték lecsapolása miatt megzsarolt C. Atillát kihallgatták.
Hanganyag: Litauszky Balázs