Kiderült a bizarr szexjelenet titka

Infostart
2007. július 21. 09:04
Minden bizonnyal az Utolsó tangó Párizsban című film volt az elmúlt évszázad egyik leghatásosabb és legvitatottabb alkotása. Az akkor 48 éves Marlon Brando és a 19 éves, korábban ismeretlen Maria Schneider főszereplésével készült film mutatta be a mozivásznon minden idők egyik legbecstelenebb szexjelenetét.

Az érett, sőt öregedő férfi és a fiatal lány buja szerelmét bemutató alkotás vetítését több országban is megtiltották.

Bernardo Bertolucci filmjének készítése után 35 évvel ismét figyelmet kapott az alkotás, amely annak idején több Oscar-jelölést is kapott, például a legjobb rendezőnek, a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb debütáló színésznőnek járó elismerésre is pályázott.

Maria Schneider ugyanis több mint 3 évtizeddel a forgatás után még tudott újdonságokat mondani a filmről. Bár, mint azt említette, pályája során 50 filmet készített, mégis mindenki erről az egyről kérdezik.

A jelenleg Párizsban élő 55 éves színésznő emlékei szerint Marlon Brando annak idején elég szégyenlősen vetkőzött le a kamerák előtt, Mariának azonban, mint mondta, 19 évesen nem okozott gondot a nudizmus.

A hölgyet egyébként mind a mai napig sokan megállítják az utcán, és azt mondják neki, hogy semmit sem változott az Utolsó tangó Párizsban című film forgatása óta.

Elárulta, hogy a film után többet nem vetkőzött le a kamerák előtt, bár sok ilyen szerepajánlatot kapott. Számára túl nagy volt az a felhajtás, amelyet 1972-ben a film körül csaptak. Ahhoz hasonló jeleneteket azóta számos filmben alkalmaztak, akkor azonban nagy vitákat váltott ki az alkotás.Maria Schneider egyébként utoljára három éve, Marlon Brando halálakor nézte meg az alkotást, de 52 évesen már giccsesnek látta a filmet. Sőt, Bertolucciról is azt tartja, hogy egy túlértékelt rendező, aki az Utolsó tangó után nem csinált hasonló hatást kiváltó filmet.

"Akkor nagyon édes volt, aki könnyen manipulált engem is, de Marlont is" - mondta róla a színésznő, aki utólag úgy látja, túl fiatal volt ahhoz, hogy bármit tegyen ez ellen. Később beszélgetett Marlon Brandoval is erről, aki elárulta neki: ő is úgy érezte, hogy manipulálta a rendező. "Szóval el tudja képzelni, hogy én hogy éreztem magam" - mondta.

Hozzátette: a filmvásznon egy egészen más szerepet alakított, mint amilyen valójában, és nagyon rosszul érezte magát később, amiért szexszimbólumként kezelték, és nem színésznőként.

A film egyik legbizarabb szexjelenete ráadásul az eredeti forgatókönyvben nem is úgy szerepelt, ahogy az végül elkészült, de a színésznő a változásokról csak a jelenet forgatása előtt értesült. Mint mondta, nagyon ideges volt.

Maria Schneider elárulta azt is, hogy a szexjelenetek a valóságban nem úgy zajlottak, ahogy azt a film láttatja, és ő valójában inkább az apjaként tekintett Marlon Brandora, és nem mint a szeretőjére.