A 25 éves nő a színész perének tárgyalásán elmondta: viszonyuk akkor kezdődött, amikor egy előadás után az öltözőben megcsókolta Chris Langham. A színész ajándékokkal halmozta el az akkor 14 éves lányt, és több alkalommal is lefeküdt vele.
A nő a bíróságon elmondta: a több éven át tartó kapcsolat során a Chris Langham kedves és gyengéd volt hozzá, átsegítette nehéz időszakain.
A 25 éves brit nő a tárgyaláson több bizonyítékot is bemutatott, de végül sírásban tört ki.
A kapcsolatot a nő bontotta fel, ám később már ő kereste az időközben megnősülő színészt.
A korábban alkohol- és kábítószerproblémákkal is küzdő Chris Langhamet nemi erőszakkal vádolják, valamint azzal, hogy gyermekpornográf képeket töltött le a világhálóról. A népszerű komikus tagadta valamennyi vádat.
Az egyik legnagyobb brit elismerésnek számító BAFTA-díjjal is kitüntetett komikus a Muppet show szereplőjeként vált híressé.