Rémálom: húsevő baktérium támadta meg a nyaralót

Infostart
2007. július 16. 08:11
Majdnem az életével fizetett egy brit nő a spanyolországi nyaralásért: a 24 éves Leyna Casey-t a húsevő baktériumnak is hívott streptococcus pyogenes fertőzte meg, valószínűleg a szállodai medence vizén keresztül.

Leyna Casey 30 éves barátjával együtt fizetett be a nyaralásra, az üdülés vége felé azonban megbetegedett, mintha influenzás lenne, majd begyulladt a lába, ami annyira fájt, hogy haza már egy kerekes székben ülve repült.

Két nappal később Leynát súlyos állapotban vitték be a kórházba, hányt és hallucinált. Az orvosok felfedezték, hogy a húsevő baktérium támadta meg, és lába gyors ütemben üszkösödik.

Ezután egy operáció során jobb lábának jelentős részéről eltávolították a bőrt, majd - mivel a baktérium még mindig gyorsan terjedt, és a létfontosságú szerveket fenyegette - további négyszer műtötték meg öt nap alatt.

Néhány órára kritikussá vált a helyzet, mert a veséi kezdték felmondani a szolgálatot - a családnak megmondták, hogy Leyna meghalhat.

Ezután szerencsére javulni kezdett az állapota, és vasárnap már elhagyhatta az intenzív osztályt.

Az orvosok szerint az a legvalószínűbb, hogy Leyna a szállodai medencében fertőződött meg; a hotel belső vizsgálata még nem zárult le.