Elfogtak egy toplistás szabolcsi adócsalót

InfoRádió / MTI
2007. július 12. 12:47
Elfogott egy toplistás, kiemelten keresett adócsalót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság célkörözési csoportja Budapesten - közölte a szervezet bűnügyi igazgatója.

A felelősségre vonás elől bujkáló kállósemjéni férfit három év óta, négy igazságügyi hatóság körözése alapján keresték, több mint ötvenmillió forint összegű adócsalásért - mondta Kovács Sándor ezredes.

Hangsúlyozta: ez volt a tizedik toplistás elfogása a szabolcsi célkörözési csoport tagjainak az idén, továbbá két keresett személy tartózkodási helyét is sikerült feltárniuk, az egyik Spanyolországban, míg a másik Olaszországban bujkál, s információi szerint az ottani hatóságok már megkezdték felkutatásukat.

A szabolcsi főkapitányság vezető beosztású rendőrtisztje szólt arról is, hogy az első fél évben "látványos eredményt ért el a rendőrség a körözött személyek elfogásában a megyében", közel kétszáz keresett embert vettek őrizetbe.