Közben a Budapesti Nyomozó Ügyészség elutasította azt a tanúmeghallgatásra vonatkozó indítványt, amelyben azok meghallgatását kérték, akik szerint a sértett - az ügyben készült orvos szakértői szakvéleménytől eltérően - nem május 4-én szerezte sérüléseit.
Morvai Attila azt mondta: az elutasító határozatok ellen fellebbezni lehet, ettől függően akár két héten belül lezárhatják a nyomozást az ügyben.
A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy egy 21 éves lány feljelentése alapján 2 rendőrt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel, 3 rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösüléssel gyanúsítanak.
A Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozó 5 férfit előzetes letartóztatásba helyezték, szolgálati viszonyukat megszüntették, majd június 18-dika óta szabadlábon védekeznek.
Hanganyag: Kálló Izabella