Idén 12 ország 44 házaspárja nevezett a finnországi feleségcipelő világbajnokságra, ahol a résztvevőknek egy 250 méteres pályát kellett teljesíteniük.
A megmérettetés a párok egyik tagja számára sem volt könnyű, hiába jutott passzívabb szerep az asszonyokra: nekik fejjel lefelé, lábaikat férjük nyakában összekulcsolva kellett kapaszkodniuk, míg férjüknek az esővel és különböző akadályokkal kellett megküzdeniük.
Rablótól származik az ötlet
A verseny ötlete egy híres finn útonálló, Rosvo-Ronkainen történetéből származik, aki az esemény helyszínéül szolgáló város, Sonkajarvi környékén "dolgozott". Hogy biztos legyen abban, hogy csapatába a megfelelő embereket válogatja össze, próbát eszelt ki: a vállalkozóknak lányokat kellett rabolniuk a környező falvakból, és elcipelni őket a táborukba.
A helyiek 1992-ben élesztették fel a furcsa hagyományt, manapság azonban már nem rabolt lányokkal, hanem saját feleségükkel a nyakukban szaladnak a férfiak.
Észt siker
Az idei győztes az észt Madis Uusorg és felesége, Inga Klauson lett 61,7 másodperces idővel. A pár egy plazmatévét, és a feleség súlyának megfelelő mennyiségű sört nyert.
Tavaly éppen Madis bátyja, Margo Uusorg győzött és ő tartja a verseny rekordját is: 56,9 másodperc alatt teljesítette a távot.