Tragédiával végződött az iskolai kirándulás

Infostart
2007. június 27. 20:32
Egy gyereket megölt, hármat megsebesített egy lezuhanó faág Nagy-Britanniában. A táborozók éppen egy fakuckót építettek az erdőben, amikor a tragédia történt.

A legsúlyosabban sérült kisfiút és egyik társát helikopterrel szállították a brit műemlékvédelmi hivatal által gondozott vidéki birtokról a norwichi egyetemi kórházba. Előbbi még a járműben életét vesztette, a másik gyerek állapota kritikus.

A két másik áldozatot mentőautóval vitték kórházba, a hírek szerint az ő sérüléseik nem életveszélyesek.

Mind a négy gyerek a Heathlands Általános Iskolában tanult. "Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de tényleg fantasztikus kisfiú volt, és mindannyiunknak nagyon fog hiányozni" - fejezte ki együttérzését az elhunyt gyerek szüleinek iskola igazgatója.

A helyi rendőrség szóvivője elmondta: a gyerekek búvóhelyet építettek az erdőben tanáraik felügyelete mellett.

"A tanár egy reccsenést hallott, és kiáltott a gyerekeknek, hogy fussanak, amikor megértette, mi történik. Az ág négy gyerekre zuhant, hatnak sikerült elszaladnia" - tette hozzá Jon Smith.

A nyomozók vizsgálják, hogy az időjárásnak lehetett-e köze az ág letöréséhez, igaz, a tragédia idején borús volt az ég, de nem fújt a szél.

Tavaly júliusban John Pollard, egy manchesteri halottkém figyelmeztette a műemlékvédelmi hivatalt, hogy ellenőrizze a birtokain álló fák állapotát: egy 8 éves fiút 2005-ben ugyancsak egy lezuhanó ág ütött agyon egy, a National Trust által felügyelt parkban.