Az orvost hibáztatják az ötgyermekes anya halála miatt

Infostart
2007. június 22. 04:53
Egy spanyol orvost tett felelőssé felesége halála miatt az a brit férfi, akinek neje a nyaralásból hazafelé tartó repülőn halt meg.

Paul Birds elmondta: az orvos engedélyezte 41 éves felesége számára a repülőutat, pedig ő és több utas is úgy látta, hogy nincs megfelelő állapotban.

Az ötgyermekes Lesley nem sokkal azután lett rosszul, hogy a Londonba induló Boeing-737-es felszállt Palma de Mallorcából, és hiába próbálta őt megmenteni a személyzet, két ápolónő és a barcelonai leszállást követően a mentők is, nem jártak sikerrel.

Paul Birds szerint nem szabadott volna megengedni, hogy a bedagadt bokájával és légzési nehézségekkel küzdő Lesley felszálljon a gépre.

A 44 éves férfi az easyJet légitársaság munkatársait is hibáztatta, amiért nem léptek közbe.

A vállalat szóvivője ugyanakkor közölte: nem tudtak arról, hogy a nő rosszul van, és elutasította azt is, hogy a személyzet hozzáértés nélkül próbált segíteni Lesley-n.

Még nem zárult le a boncolás utáni vizsgálat, a szakemberek azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy egy vérrög a nő lábából a tüdejébe vándorolt, és ott elzárt egy létfontosságú eret.