A Spice Girls 90 milliárdos visszatérése

Infostart
2007. június 22. 20:02
Anyagilag sem járnak rosszul a Spice Girls tagjai a visszatéréssel: valamennyi koncertét tízmillió fontot kap a hat év után újra összeálló lányegyüttes. Az öt énekesnőt öt magánrepülő fogja a koncertekre szállítani.

Mindegyik koncertért tízmillió fontot (3,7 milliárd forintot) kap a szenzációs visszatérésre készülő lánycsapata, a Spice Girls.

A hat év után újra összeálló együttes jövő héten jelenti be, hogy pontosan hol és mikor lesznek a 25 állomásos világkörüli turné koncertjei.

Azt már bejelentették, hogy Nagy-Britanniában lépnek először színpadra decemberben, majd néhány hét alatt beutazzák Európát, Ázsiát és Amerikát is.

A 90-es éves legsikeresebb lánycsapatának először ötmillió fontot ajánlottak egy hat koncertből álló turnéért, de Sporty Spice, vagyis Melaine Chisholm többet követelt, és végül sikerrel is járt a tárgyalásokon.

Az együttes tagjainak öt magánrepülőgépet béreltek, hogy utaztassa őket és családjukat a turné állomásaira. Geri Halliwell nem akar a koncertek idejére távol lenni egyéves kislányától, ezért inkább a dadákat is elviszi a világkörüli turnéra, és Victoria Beckham is meg szeretné mutatni gyermekeinek, hogy mivel foglalkozott a 90-es években.

A siker érdekében az együttes menedzsere rendkívül szigorú szabályokat határozott meg a tagok számára. Simon Fuller például megszabta, hogy az öt énekesnő egyike sem lehet várandós, mert ezzel veszélyeztetné a sikeres visszatérést. Egy másik szabály szerint tilos bármilyen veszekedés a csapaton belül.