Borzalmas motorbaleset részese volt 2004 novemberében Marc Almond énekes. A Soft Cell korábbi frontembere teljesen összetörte magát és az agya is megsérült.
A felépülés három évig tartott, most azonban új lemezzel (Stardom Road) jelentkezik a szólóénekesként is sikeres előadó.
A lemez feldolgozásokat tartalmaz, aminek két oka van. Egyfelől a zenész egészségi állapota nem engedte meg, hogy saját számokat írjon, másrészt a dalok végigvonultak egész életén és segítették az elmúlt három évben is - mondta Marc Almond.
"Mindent elölről kellett kezdenem. Énekórákra jártam, az egyik fülemre nem hallottam, nem tudtam rendesen lélegezni, mert a tüdőm is sérült" - emlékezett vissza az énekes.
"Annyi csövet dugtak le a torkomon, hogy lehorzsolta a hangszálaimat. Amikor viszont megkezdődött a gyógyulás, felnőttem a kihíváshoz" - tette hozzá Marc Almond.
"A baleset óta nem élhetem azt az életet, amit korábban. Nem is szeretném. Borzalmas dolgokon mentem keresztül, de sikerült" - fejezte be vallomását az előadóművész.