Meghalt a lélegeztető gépes nő, miután lekapcsolták nála az áramot

Infostart
2007. május 31. 06:00
Új-Zélandon meghalt egy lélegeztető gépre kötött nő, miután az elektromos művek, díjhátraléka miatt, lekapcsolta lakásában az áramot.

A 44 éves tanárnő, Folole Muliaga két órával azután vesztette életét, hogy az elektromos művek munkatársa a házánál járt.

A cég azzal védekezik: nem tudott arról, hogy az áramszolgáltatás megszüntetése veszélyezteti a nő életét.

A négygyermekes nő rokonai ezzel szemben azt mondták, amikor a vállalat képviselője megjelent a háznál, akkor figyelmeztették, hogy Folole Muliagát az elektromos berendezés tartja életben.

A szerencsétlenül járt nő 20 éves fia, Letitaia szerint a férfi nem mutatott könyörületet.

Azt mondta, csak a munkáját végzi, őt azért küldték ide, hogy lekapcsolja az áramot - emlékezett vissza a rövid beszélgetésre.

Egy másik rokon, Brendan Sheehan szerint a beteg nő állapota szinte azonnal, ahogy a lélegeztető gép kikapcsolt, romlott: nehezebben lélegzett, szervezete összeomlott.

A család hiába hívta a mentőket, Folole Muliaga két órán belül meghalt. Az ügyben nyomozás indult.