Egyre több nő nézi a pornóoldalakat

Infostart
2007. május 30. 17:19
Soha ennyi ember nem látogatta még az internetes pornóoldalakat Ausztráliában, mint napjainkban. Ráadásul minden harmadik látogató nő.

Egyre többen keresik fel a pornográf internetes oldalakat, az év első három hónapjában a világháló használóinak harmada felkeresett ilyen helyeket. Sőt, azok a társkereső honlapok is egyre kedveltebbek, amelyek szexuális tartalmúak.

Egy felmérésből kiderült az is, hogy az oldalak minden ötödik látogatója 18 év alatti, öt százalékuk pedig 65 éves vagy idősebb.

Márciusban a 2,7 millió ausztrál látogatta a felnőtteknek készült oldalakat, a szám másfél év alatt csaknem fél milliót emelkedett.

Morális válság


Pszichológusok és párkapcsolati szakértők szerint ez is közrejátszik abban, hogy egyre több kapcsolat megy tönkre és gyakoribbak a válások. Vannak, akik szerint mindez a morális válság jele.

Egy másik vizsgálatban meg is kérdezték azokat, akik a pornográf oldalakat látogatták. Az ezer megkérdezett 58,8 százaléka azt mondta, hogy az weblapoknak köszönhetően javult a szexuális élete, és mindössze 6,8 százalék válaszolta azt, hogy romlott.

Voltak, akik elárulták, hogy szexuális oktatóprogramként tekintenek ezekre az oldalakra.

Ezzel egyidejűleg megszaporodott a szexboltok száma is Ausztráliában. Míg 2003-ban csak 500 ilyen üzlet volt, jelenleg a számuk meghaladja a 900-at.