"Pakoljon össze, kisasszony, túl nagyok a mellei!"

Infostart
2007. május 27. 06:44
Kirúgták azt az ingatlanügynököt, aki Európa legnagyobb melleit akarta megcsináltatni magának, a főnöke szerint azonban hatalmas domborulatai rontották a cég imázsát.

A 29 éves Annina Ulrich, aki polgári foglalkozása mellett modellkedik is, bevallotta: odavolt azért, hogy megcsináltathassa az operációt, amely után 42 H-s méretű melltartókat kellett beszereznie.

"Gyerekkorom óta hatalmas mellekről álmodtam. Valóságos mellműtét-függő lettem" - mondta a nő.

"Boldog vagyok, amikor reggelente megnézem a tükörben a szupermelleimet. Az ügyfeleim szerint is nagyszerűek. Nem értem, a főnököm miért gondolja azt, hogy nem előnyösek a cég számára" - tette hozzá Annina Ulrich.

Főnöke akkor bocsátotta el, amikor a nő Olaszországba utazott egy fotózásra, hogy az ott készült képeket erotikus magazinokba adhassa el.

"Mire visszatértem, kiraktak. A főnököm szerint a képek nagyszerűek, de a publikálásuk nem illene a cég imázsába" - mondta a nő, aki most saját ügynökséget szeretne nyitni, hogy kihasználja méretes büszkeségeit.

Tervei szerint a névjegykártyáira nyomtatja a melleiről készült fotókat, hogy azzal csalogassa magához az ügyfeleket.