Előzetesben a legújabb móri gyanúsított

InfoRádió / MTI
2007. május 18. 15:10
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, akit kedden vett őrizetbe a rendőrség a móri üggyel összefüggésben. A Nemzeti Nyomozóiroda szerint ő adta el az 5 évvel ezelőtti bankrablásnál használt fegyvereket a tetteseknek.

Az iroda bűnügyi főosztályának vezetője elmondta: a 34 éves tatabányai férfit - lőfegyverrel visszaélés miatt - terrorelhárítók fogták el. Csizner Zoltán nem erősítette meg az InfoRádiónak azt az értesülését, miszerint a férfi korábban rendőr volt.

A Nemzeti Nyomozóiroda bűnügyi főosztályának vezetője közölte: álláspontjuk szerint a férfi nem volt ott Móron; a 8 halálos áldozatot követelő bankrablást a gyanú szerint az idén februárban őrizetbe vett N. László és V. Róbert követte el.

Móron 2002. május 9-én raboltak ki egy bankfiókot; az üggyel összefüggésben a más bűncselekményekkel is vádolt Kaiser Edét tényleges életfogytiglani börtönre ítélték; feltételezett társa, Hajdú László megismételt pere még tart.