"A nadrág talán szűk, de én nem vagyok az"

Infostart
2007. május 18. 06:33
A nadrág talán szűk, de én nem vagyok az - ezekkel a szavakkal reagált volt felesége állításaira Mick Jagger. A rocker egykori párja, négy gyermekének anyja ugyanis egy interjúban azt mondta róla, hogy bár az ajándékozáskor gáláns volt, a családi kiadásokhoz nem járult hozzá.

A 63 éves sztárnak összesen hét gyermeke van, négyet első felesége, Jerry Hall szült. Az asszony nemrég azt állította, hogy a Rolling Stones énekese, 23 éves kapcsolatuk alatt nem szerette kivenni részét a családi kiadásokból.

Úgy tűnik, a kijelentés a rocker elevenébe talált, ugyanis azonnal reagált rá, és hevesen cáfolta, hogy fukarkodott volna a millióival.

A The Times újságban kijelentette: abszurdnak találja exfelesége kijelentéseit, hiszen mindig hozzájárult a család kiadásaihoz.

Mick Jagger a becslések szerint a nyolcadik leggazdagabb zenész Nagy-Britanniában, 215 millió fontos, azaz több mint 78 milliárd forintnak megfelelő vagyonával.

Amikor a bíróság érvénytelennek nyilvánította a pár 1990-ben, Balin köttetett házasságát, Jerry Hall 10 millió fonttal, valamint egy 2 millió fontot érő ingatlannal gazdagodott.