A szülés után elvették az újszülöttet a gyermekkínzó anyától

Infostart
2007. április 20. 12:19
Amint megszületett, azonnal elvették a gyermekkínzó anyától kisfiát. A nőt, akit első gyerekének bántalmazása miatt ítéltek el, a börtönből szállították a kórházba szülni.

Kimberly Harte-tól azonnal elvették újszülött gyerekét, amint világra hozta a kisfiút.

A 23 éves nőt a londoni Holloway börtönből vitték a szülőszobára, amikor vajúdni kezdett.

Időközben két férfi - az egyik azt állította, ő a gyermek apja, a másik pedig azt, hogy a kismama unokatestvére - megpróbált bejutni a kórházba, az intézmény és a börtön biztonsági emberei azonban feltartóztatták őket.

A nő akkor esett teherbe egy másik férfitól, amikor élettársa, Samuel Duncan őrizetben volt.

Egy gyereket már tönkretettek


A pártól gyakori veszekedéseik miatt a gyermekvédelmi szolgálat elvette közös négyéves gyermeküket, és nevelőszülőkhöz adta, később azonban a központi idegrendszeri betegségben szenvedő kislányt újra visszavitték szüleihez.

A szülők azonban kínozni kezdték a kicsit: vízzel forrázták le, tépték a haját és megetették vele saját székletét.

Kimberly Harte-ot tizenegy és fél, élettársát tíz és fél év börtönbüntetésre ítélték.