Bujdosik a szülei házát "szétverető" lány

Infostart
2007. április 16. 05:16
Tagadja a szándékosságot az a 17 éves angliai lány, aki szülei távollétében egy házibulit szervezett, ami olyan jól sikerült, hogy reggelre az épület szinte romokban hevert. Rachel Bell szerint feltörték az internetes oldalát, ez okozta a bajt.

A lány szülei hazatérése óta nem mer hazamenni, a barátainál lakik, csak a távolból mert bocsánatot kérni a szüleitől. Van miért: becslések szerint 20 ezer fontos, azaz mintegy 7,2 millió forintos kár keletkezett a lakásban.

Rendőrségi kihallgatásán a diáklány azt mondta, hogy ő csak egy kisebb partit akart rendezni, mintegy 60 emberrel, de valakik feltörték a My Space-en lévő oldalát, és egy "verjük szét a házat", drog- és alkoholszeánszot hirdettek meg.

És valóban, vadidegen emberek is eljöttek a bulira, és aztán a meghirdetett programnak megfelelően elkezdték leamortizálni a házat. Rachel Bell nem tudott mit kezdeni velük, a teljes pusztulást pedig csak a rendőrök közbeavatkozása akadályozta meg.