Messinánál összeütközött két hajó

InfoRádió / MTI
2007. január 15. 21:40
Ketten haltak meg, többen megsérültek a Szicília szigetén lévő Messina közelében egy szárnyashajó és egy konténerhajó összeütközésében.

Az első jelentések szerint a 60 sérült közül legalább öt állapota súlyos. A szárnyashajó, amely 150 utassal a fedélzetén kompjáratként közlekedett a sziget és Olaszország déli része között, az oldalára fordult, majd tűz ütött ki rajta.

Az olasz mentőegységek a komp valamennyi utasát kimentették, és kiszabadították, majd partra vitték azt a két embert is, akik acéllemezek közé szorultak, és töréseket szenvedtek. Egyikük adta le korábban a vészjelzéseket mobiltelefonján. A két halálos áldozat a komp legénységéhez tartozott.