Madonna rendőri megfigyelés alatt

Infostart
2006. augusztus 17. 05:12
Német rendőrök követik figyelemmel Madonna hétvégi, düsseldorfi koncertjét. A rend őrei arra kíváncsiak, a botrányairól is híres amerikai énekesnő legújabb előadásán valóban sérti-e a vallásos meggyőződésűeket.

Világszerte komoly felzúdulást keltett Madonna legújabb koncertkörútja, ugyanis a popzene botrányos előadásairól is híres amerikai királynője ezúttal is kitett magáért. Koncertjén ugyanis egy stilizált, tükrökkel borított keresztre "feszítik".

A német rendőrség éppen ezért úgy döntött, hogy a szokásosnál is jobban odafigyel az amerikai énekesnő hétvégi, düsseldorfi koncertjére. Johannes Mocken szóvivő figyelmeztette Madonnát, hogy amennyiben Németországban is előadja ezt a számát, az valószínűleg a vallásos érzések megsértését jelentheti.

A szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy elsősorban a sajtóban megjelenő hírekre támaszkodnak majd, azaz nem terveznek a szokásosnál nagyobb rendőri jelenlétet. Johannes Mocken hangsúlyozta, hogy nem szeretnék gátolni a művészi önkifejezést sem.

Madonna képviselői úgy vélik, hogy a jelenet nem kíván tiszteletlen lenni az egyházzal szemben.