Szexrabszolga szektát találtak Angliában

Infostart
2006. május 19. 10:54
Egy, az 1960-as években íródott sci-fi regénysorozat alapján létrejött szex-rabszolga szektára bukkant a rendőrség a kelet-angliai Durham városában. A bizarr közösséget azután fedezték fel, hogy bejelentés érkezett: egy kanadai nőt akarata ellenére tartanak fogva.

A Kaotiánusok létrejöttét a Gor krónikái című 60-as évekbeli regénysorozat ihlette, amely egy olyan társadalomról szól, amelyben a nőknek az alárendelt rabszolgaszerep jut.

A bejelentést egy kanadai nő barátja tette, akinek azt írta szektatagnak állt ismerőse, hogy szívesen hazamenne, de elégette útlevelét és repülőjegyét.

A rendőrség megállapította, hogy a kanadai nő önszántából tartózkodik a szekta központjaként üzemelő házban.

A rendőrség szerint saját akaratából él ott az a 18 éves fiú is, akinek édesapja tett bejelentést a hatóságoknál.

A szekta "mestere", Lee Thompson azt állítja: minden, amit a nők rabszolgaként tesznek - beleértve a szexet, a takarítást és a főzést is - önként teszik, és fizikai épségüket semmi nem veszélyezteti.

"A rendszer alapja az, hogy egyes nők kifejezetten vágynak arra, hogy szolgálhassanak" - fogalmazott a szektavezető.

Lee Thompson szerint Anglia észak-keleti részén mintegy 350 követőjük van.

A Kaotiánusok a Goreánusokról váltak le, akik John Norman amerikai egyetemi tanár Gor krónikái című sci-fi regényeire alapozzák hitüket. A Goreánus szektának világszerte 25 ezer követője van.