A jogdíjakért harcol a világsztár

Infostart
2006. április 19. 08:29
Bajba kerülhetnek a régóta a pályán lévő, legnagyobb sikereiket évtizedekkel ezelőtt aratott előadók. A hatályos európai szabályozás szerint ugyanis az előadói jogok 50 évvel a szám megjelenését követően lejárnak, így a kiadóknak már nem kell jogdíjat fizetniük. Márpedig ez komoly anyagi problémát jelenthet nem kevés zenésznek.

Sir Cliff Richard - karöltve a British Phonographic Industry nevű szakmai szervezettel - harcot indított a 2005. januárjában életbe lépett európai szabályozás ellen. A törvény kimondja, hogy míg a dalszerzők egész életükben - és azt követően jogutódjaik még 70 évig - részesülnek számaik jogdíjaiból, addig az előadók csak 50 évig.

A szabályozás komoly anyagi gondot okozhat több előadónak, elsősorban a sikereiket főleg az 1950-es években elért énekeseknek. Az ő érdekükben is lép fel Sir Cliff Richard, aki annak ellenére hasonló cipőben jár, hogy az ő karrierje a mai napig tart.

"Nem feltétlenül azért énekelem el a Living Doll című dalt minden koncerten, mert annyira szeretem. Néha nagyon elegem van belőle, 1959 óta mégis folyamatosan műsoron tartom, hiszen ez segíti az eladásokat, tehát növeli a jogdíjakból származó bevételemet - és a szerző jövedelmét is, akinek lehet, hogy harminc éve eszébe sem jutott a szám" - füstölgött Cliff Richard.

Az énekes szerint ez oda vezethet, hogy az ötvenes évek sztárjai többet nem tudnak majd lemezeket készíteni, hiszen nem tudják majd megfizetni a költségeket.

Az Egyesült Államokban 1998-ban változtatták meg a hasonló szabályozást, miután a néha Sonny Bono (az énekesnő Cher egykori partnere) kampányt indított a törvény ellen.