Vegyen lányegyüttest!

Infostart
2006. április 10. 04:39
Forradalmi ötlettel állt elő a világ egyik legnagyobb reklámügynöksége, a Saatchi & Saatchi brit kirendeltsége. A vállalat ugyanis egy négyfős, huszonéves lányokból álló együttest alakított, amelyet bármely cég kibérelhet, hogy saját termékét reklámozza.

Azok a vállalatok, amelyek fantáziát látnak a Saatchi & Saatchi egyelőre névtelen zenekarában, beleszólhatnak majd a névválasztásba, a dalok stílusába és szövegébe, csakúgy mint abba, hogy mit viseljenek, egyenek és igyanak a tagok.

A reklámügynökség által felkért zeneipari szakértők jelenleg is dolgoznak a leendő sztárok arculatán és zenéjén.

Támogatói szerint az ötlet azért jó, mert a részt vevő cégek ezáltal könnyebben érhetik el a megcélozni kívánt, és a hagyományos módszerekkel nehezebben megközelíthető fiatal korosztályt.

Mások ugyanakkor cinikusnak nevezik az ötletet, rámutatva, hogy az a fogyasztói cégek rabszolgájává teszi az énekeseket, lehetetlenné téve bármilyen kreativitást.

A négy énekest, Mercedest, S-Jayt, Rockwellt és Chanelt mindez nem nagyon zavarja. A nagyközönség először egy mobiltelefonos szappanoperában találkozhat a négy lánnyal. A rajongók jövő hónaptól tekinthetik meg az egyperces epizódokat.

Szakértők szerint a Saatchi & Saatchinak legkevesebb 200 ezer fontot (76 millió 400 ezer forintot) kell évente elköltenie az együttesre. Ha a kísérlet sikerrel jár, akkor a lánybandát egy rock együttes és egy komikus követheti.