Enyhítő körülmény, ha az erőszak áldozata már nem szűz

InfoRádió / MTI
2006. február 17. 21:33
Hatalmas felháborodást váltott ki az olasz legfelsőbb bíróság ítélete, amelyben a taláros testület mérsékelte egy, a mostohalányával erőszakoskodó apa büntetését arra hivatkozva, hogy a lány korábban már szerzett tapasztalatokat szexuális téren.

A negyvenes éveiben járó férfit azért állították bíróság elé, mert orális szexre kényszerítette 14 éves nevelt lányát, miután sikertelenül próbálta megerőszakolni a gyereket.

A vádlott, akit 2001 novemberében első fokon 3 év és négy hónap börtönbüntetésre ítéltek, fellebbezést nyújtott be. Büntetése enyhítését kérte arra hivatkozva, hogy az áldozat a bűncselekmény elkövetésekor már rendelkezett szexuális tapasztalattal.

A bíróság - általános megrökönyödést váltva ki Itáliában - méltányolta a vádlott érveit, az ítéletben kimondva, hogy az áldozat "személyisége - szexuális szempontból - sokkal fejlettebb annál, amit egy hasonló korú lánytól rendes körülmények között elvárnánk".

Az öttagú, kivétel nélkül férfiakból álló tanács ennek alapján elfogadhatónak nevezte a vádlott érvét, miszerint az okozott hátrány kisebb, hiszen a szexuális bűncselekmény áldozata már nem szűz.