Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Infostart / InfoRádió
2026. november 6. 21:20
Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.

A Zsidó Emlékezet Bizottságának célja, hogy segítse a közösség tagjainak elszámolását a múlttal – mondta Novák Attila történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a testület elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Kifejtette, hogy az ügynöklisták internetes megjelenése után a közösségi médiát elárasztották a témával kapcsolatos információk, dezinformációk és találgatások. Ezért

fontosnak tartja, hogy tisztázzák az egyes eseteket, és feltárják, milyen körülmények vezettek ahhoz, hogy valakiből állambiztonsági ügynök, illetve beszervezett személy lett.

Novák Attila hangsúlyozta, hogy a bizottság elsősorban a történeti feltárást kívánja elősegíteni. Emlékeztetett arra, hogy korábban kutatók, illetve az érintettek hozzátartozói kérhették ki az állambiztonsági iratokat. A testület ezért adatbázist hozna létre az érintett felekezeti vezetőkről, majd a rendelkezésre álló dokumentumok alapján egyenként vizsgálná meg az ügynöki érintettségük körülményeit.

A történész szerint különösen fontos, hogy a feltárás kizárólag a ténylegesen rendelkezésre álló iratokra épüljön, ne találgatásokra vagy feltételezésekre. Az eredményeket a nyilvánossággal is meg kell ismertetni. A vizsgálat egyúttal azt is megmutathatja, milyen mélyen hatolt be az állambiztonság az adott felekezeti közösségbe.

Novák Attila megjegyezte, több történész, így ő maga is írt már könyveket a témában a korábbi kutatási eredmények alapján. A bizottság vezetője elmondta, hogy a hatos kartonok listáján szereplő neveket áttekintve számos olyan személlyel találkozott, akiknek az ügynöki múltja korábbi jelentésekből vagy kutatásokból már ismert volt. Akadtak azonban számára is meglepő nevek, amelyek újabb feltárómunka szükségességére hívták fel a figyelmet. Hozzátette, hogy egyes felekezeti vezetők állambiztonsági beépüléséről már korábban is születtek publikációk, más szinteken azonban ez a tevékenység kevésbé volt ismert vagy látható.

Meg kell nézni a megmaradt további iratokat, beszerzési dossziékat, munkadossziékat, amit jelentősen nehezít az, hogy sok irat elpusztult 1956-ban és a 80-as években – mondta a történész.

A történész hangsúlyozta, hogy az eddig nyilvánosságra került adatok csak részlegesek, nem tekinthetők az állambiztonsági hálózat teljes névsorának.

Kiemelte: a közzétett dokumentumok alapján csupán az érintettek egy részéről lehet beszélni, ezért különösen fontos, hogy ezt a korlátozott adatmennyiséget mindenki számára egyértelművé tegyék.

A 163 megfigyelt személy nevének nyilvánosságra kerülése kapcsán elismerően szólt a levéltár munkatársainak munkájáról, ugyanakkor rámutatott, hogy egy ilyen nagyszabású feldolgozás során hibák is előfordulhatnak. Ezeket korrigálni kell, és az érintettek számára is lehetőséget kell teremteni a tisztázásra, különösen azok esetében, akik mögött nem állnak politikai pártok.

A cikk alapjául szolgáló összeállítást Domanits András készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást