Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Navracsics Tibor is megszólalt Feledy Botond ügyéről

Infostart
2026. november 4. 16:20
Navracsics Tibor volt miniszter azt mondta: Feledy Botond ügyének kormányzati kezelése „már a hatalmi paranoia – vagy cinizmus – egyértelmű jeleit mutatja”.

Mint az Index összefoglalója írja, alig három hónapot töltött a Magyar Külügyi Intézet élén Feledy Botond, a Külügyminisztérium hétfő este bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal visszavonta a megbízását. Az elemző még idén tavasszal is az előző kormányhoz kötődő munkakapcsolatban állt. Feledy Botond azt írta, ügyfelei soha nem befolyásolták a véleményét. Magyar Péter miniszterelnök szerint az intézet menesztett vezetője elhallgatta, hogy az előző kormánytól 84 millió forint közpénzt kapott.

A nyilvánosságra került szerződések szerint Feledy Botond cége Lázár János mellett Navracsics Tibor minisztériumának is készíthetett elemzéseket.

Navracsics Tibor a Facebook-oldalán azt írta, hogy Feledy Botond ügyének kormányzati kezelése „már a hatalmi paranoia – vagy cinizmus – egyértelmű jeleit mutatja”.

„Először is azért, mert nincsen ügy. A világ bármely országában elfogadott, hogy egy elemző, aki a piacról él, elfogad megbízásokat. Ha különböző oldalakról érkeznek a megrendelések, az pontosan azt mutatja, hogy jól és részrehajlásmentesen végzi a dolgát” – írta a volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter, hozzátéve: „Másodszor, ha valóban az lenne a kiválasztási kritériuma a kormánynak, hogy csak olyan dolgozhat neki, aki az előző kormánynak nem dolgozott, akkor nemcsak az elemzői világnak, de a jelenlegi kormány jelentős részének – beleértve a kormányfőt – is szalonképtelennek kellene lennie.”

Navracsics Tibor hangsúlyozta: „Annál, hogy kinek dolgozott valaki, sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan, milyen minőségben dolgozott. Számomra egy piaci elemzőnél fontos érv, hogy különböző megbízói voltak. Ráadásul Feledy nem bizalmas, személyes feladatokat látott el, hanem elemzéseket készített.”

A volt miniszter szerint „azt felróni Feledy Botondnak, hogy nem mondta el, hogy dolgozott az előző kormánynak, pontosan azt mutatja, hogy a mostani kormány nem meghaladni akarja a társadalomban és a politikában meglévő törésvonalakat és szakadásokat, hanem állandósítani őket. Figyelmeztető jel ez azoknak, akik akár karriervágyból, akár őszinte meggyőződésből a mostani kormány politikájához akarnak szegődni. Azt üzeni, hogy nincs méltányosság és nincs megbocsátás. Csak azoknak, akik már miniszterek, államtitkárok, vagy éppen személyes bizalmasok. Nekik mindent szabad” – írta Navracsics Tibor.