Mind az öt érintett férfi volt: a legfiatalabb 27, a legidősebb 49 éves, és egyikük sem részesült korábban a fertőzés elleni védőoltásban – áll az ATV oldalán.
A majomhimlő (mpox) egy ritka, de az utóbbi években fokozott figyelmet kapott vírusos zoonózis, amely állatról emberre, valamint emberről emberre is terjedhet szoros fizikai kontaktus, testnedvek, illetve a hólyagos bőrlesiók közvetlen érintése révén.
A fertőzés általában lázzal, hidegrázással, fejfájással, izomfájdalommal, kimerültséggel és megduzzadt nyirokcsomókkal kezdődik. Ezt követően – gyakran néhány nappal a láz megjelenése után – jellegzetes bőrkiütés alakul ki, amely leggyakrabban az arcon, a tenyereken, a talpon, valamint a nemi szervek és a végbél környékén jelentkezik. A kiütések a lapos foltoktól a hólyagokon át egészen a pörkösödésig több stádiumon mennek keresztül.
A betegek tüneti kezeléssel és megfelelő izolációval néhány hét (általában 2–4 hét) alatt teljesen felépülnek.