A konferenciának eredetileg az volt a neve, hogy EGY konferencia, mert akkor még nem tudták, hogy sorozat lesz belőle. Az EGY pedig a számon kívül egy rövidítés is volt, azt jelentette, hogy „elfeledett gyerekek” – mondta Frankó András családterapeuta, mentálhigiénés szakember az InfoRádióban, hozzátéve: az esemény azokról a gyerekekről szól, akik olyan családban élnek, ahol a szenvedélybetegség uralkodik.
„Magyarországon az alkoholbetegség a legjellemzőbb. Ezek azok a gyerekek, akikkel nem nagyon törődik senki, ezért nevezte el valamikor egy kanadai szociális munkás elfeledett gyerekeknek őket. Mi is azt szerettük volna, hogy felhívjuk a figyelmet rájuk, és azért szervezzük ezeket a konferenciákat, hogy ne legyenek elfeledettek” – fogalmazott.
Hazánkban mintegy 400 ezer gyermeket érint, hogy a szülője valamilyen szenvedélybetegségben szenved.
A kérdésre, hogy milyen jelekből veheti észre egy pedagógus, egy szakember, hogy egy gyermek szenvedélybeteg szülő mellett él, a szakember azt mondta: nem könnyű dolog észrevenni ezeket a gyerekeket, mert nagyon sokszor próbálják álcázni magukat. A legtöbben észrevehetetlenek maradnak, de éppen ezek lehetnek akár jelek is.
1. Beilleszkedés helyett elzárkózás
Ha egy gyerek nem illeszkedik be a közösségbe, magányos, elvonul. Nem foglalkoznak vele, ő sem foglalkozik senkivel. „Ez nagyon sokszor lehet figyelmeztető jel. Őket hívjuk elveszett gyerekeknek, akik nem akarják semmilyen módon felhívni magukra a figyelmet, ők azok, akiket szinte észre sem lehet venni” – mondta a szakember.
2. A „túl jól” viselkedők
Vannak azok a gyerekek, akik „túlságosan jól viselkednek” az iskolai környezetben, szinte stréberek, akikre mindig lehet számítani, akik kitűnően tanulnak, feltűnően segítenek és mindenben részt akarnak venni, amivel megmutathatják, hogy ők „okék és jók”.
3. A deviánsok
Van a deviánsok csoportja, ők azok, akiket könnyű észrevenni a viselkedésük miatt. „Mondta is valaki, hogy ők a legőszintébb szerep ezek közül a gyerekek közül, mert ők aztán nem törődnek igazából senkivel és semmivel, és járják a maguk deviáns útját, mintegy elvéve a figyelmet az otthoni problémákról, és saját magukra irányítva” – magyarázta Frankó András.
4. A „bohócok”
Szintén szerepet játszanak azok, akik állandóan a humorukkal hívják fel a figyelmet magukra. Ők az osztály bohócai, vidámak.
Frankó András szerint a legfontosabb pedig az lenne, hogy ezek a gyerekek tudjanak kapcsolódni, mert az egyik legnagyobb segítség a számukra az lehet, hogy ha van egy biztonságos felnőtt, aki megérti, meghallgatja őket, figyel rájuk, aki a saját módján gondoskodik róluk. Ez lehet az egyik legfontosabb megelőzése annak, hogy ezek a nehéz gyerekkori élmények komoly következményekkel járhassanak.
Nyilván a gyerekeket is nagyon fontos megszólítani. De ebben az esetben eljuthat-e akár a szülőhöz is a szakember, és ajánlhat-e neki segítséget? A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa szerint természetesen a legoptimálisabb segítői lehetőség az lenne, ha az egész családdal sikerülne találkozni és mindenkinek egyenként segítséget lehetne adni. A legfontosabb dolog a gyerek szempontjából, hogy azokat a felelősségeket, amiket ő magától is fölvállal – mert sokszor átvállal szülői szerepeket, feladatokat, felelősségeket –, le lehessen venni a válláról. A velük kapcsolatos munkának ez a legfontosabb része – fogalamzott a szakértő. Hozzátette:
fontos lenne az egész családot, vagyis az érintett függő embert és a nem függő családtagot is támogatni, mert negatív spirál indul el egy ilyen családban, ami mindenkit nagyon erősen érint.
Az idei konferencián is különösen nagy hangsúlyt kapott – részben egy új könyv (Felépülő szülők) alapján –, hogy azok a szülők is kapjanak segítséget, akik elindultak a felépülésükben és szakítani akarnak a szenvedélybeteg múlttal és viselkedéssel. Most ezen a konferencián is megpróbálták rájuk irányítani a figyelmet, hogy „ne csak a szülők szenvedélybetegségével foglalkozzunk, hanem ők magukkal is, hogy milyen nehéz egyszerre egy függőségben szenvedni, másrészt pedig jó szülőnek lenni, merthogy biztos vagyok benne, hogy minden szülő jó szülő szeretne lenni” – mondta Frankó András.
Az ilyen családokban a legtöbbször a bizalom és a biztonság sérül. Az a legfontosabb kérdés, hogy hogyan lehet újraépíteni ezt a bizalmat, és egy egészséges bizalmat építeni – fogalmazott.
„Itt nagyon sokféle időszakról beszélhetünk, hiszen vannak gyerekek, akik még egy olyan helyzetbe születtek bele, amikor a szülővel még jó volt a kapcsolat, nem mindenki abba a helyzetbe születik bele, hogy már komoly függősége van a szülőnek. Tehát nagyon sok fázisa van ennek, de az biztos, hogy
a szülő és a gyerek közötti bizalom nemcsak azért sérül, mert a szülő nem tartja be adott esetben az ígéreteit, hanem azért is, mert ő maga mint szülő is nagyon sok szégyennel és bűntudattal terhelt, ezért ő maga is eltávolodik a gyerektől,
mert érzi, hogy nem tud igazán jó szülő lenni, nem tud egy olyan kötődést biztosítani, ami biztonságos lenne a gyerek számára, és ezért ő maga is elzárkózik sok esetben a gyerektől. Tehát nemcsak az alkohol vagy a szerhasználat vagy a viselkedéses szenvedélybetegség miatt, hanem azért, mert nagyon küzd azzal, hogy hogyan lehet nagyon jó szülő. Úgyhogy ez egy kölcsönös eltávolodás, miközben mind a ketten szeretnének bízni” – mondta.
Vannak olyan felnőttek is, akik szenvedélybeteg szülők gyerekeiként nőttek fel, de már eljutottak a felnőttkorba. A kérdésre, hogy ők felnőttként ezzel hogyan tudnak dolgozni, hogyan lehet akár megbocsátani, akár már felnőtt szemmel tekinteni erre az egészre, a szakértő azt mondta: ez egy nagyon fontos kérdés, és a program a legnagyobb számban azokat tudja elérni, akik már maguk is felismerik azt, hogy a gyermekkorukban megélt szenvedélyprobléma és annak a következményei kihatnak a felnőtt életükre is. Az ő számukra is több könyv jelent már meg, a Máltai Szeretetszolgálatnál csoportok vannak országszerte több helyen is. Ezeket
apa-anya-pia programnak nevezték el, ahol éppen az a feladat, hogy a felnőttek, akik gyerekként ilyen családban nőttek fel, visszataláljanak a saját egészséges személyiségükhöz,
és hogy valamiképpen képesek legyenek a szüleikkel lévő kapcsolatot saját magukban rendezni.
„Néha már nem lehet a szülővel rendezni a kapcsolatot. Nemcsak azért, mert esetleg még mindig súlyos függőségben van, hanem akár már nem is él. De a cél az, hogy a gyerek rendezze magában azt a fajta hiányt, a gyászt, amit akkor is megél, ha még él a szülője, hiszen gyászol egy olyan szülőt, aki soha nem volt az övé, vagy csak részben, vagy csak ritkán. Tehát az ő segítésük is nagyon fontos, már csak azért is, mert
sokszor ők is szülőkké válnak, nekik is gyerekeik lesznek, és ha a saját gyermeki nehézségeiket, érintettségüket nem tudják a helyén kezelni, akkor továbbviszik a családi generációk nehéz érzéseit akkor is, ha maguk nem válnak függővé”
– emelte ki Frankó András.
Magyarországon alapvetően alkoholizmusról beszélünk, de rengeteg szerhasználat van. Az egy nagy szélsőség, hogy „apa iszik otthon, megveri anyát is, meg a gyerekeket is”. Elmondása szerint ennél sokszor árnyaltabb példák vannak: mint amikor valaki úgy él függőségben, hogy egyébként nem árt, és funkcionál. Ezt a fajta függőséget elkülönítik attól, hogy valakit bántalmaznak meg abuzálnak. Van, aki egy alkoholista szülőt lát, más meg azt, hogy az anyukája minden nap bedobja azt a kis gyógyszert, minden oké, de az a gyógyszer az nagyon kell. Nagyon sokféle család és nagyon sokféle függőség és szerrel való visszaélés létezik – fogalmazott a szakértő, aki szerint
sokkal többen vannak az úgynevezett jól funkcionáló szenvedélybetegek, vagy jól funkcionáló alkoholisták, akikre még inkább oda kell figyelni,
ráadásul azért is, mert aki még a függőségnek egy olyan szakaszában van, ahol funkcionálisan működik, akkor valószínűleg a segítség is könnyebb, hiszen még nincs olyan nagyon mély helyzetben. Már persze akkor, ha van valamilyen belátása.
„A legfontosabb pont, ami általában hiányzik egy ilyen „jól funkcionáló” függő mellett, az a kapcsolatok. Hiszen a kapcsolatok egy függőség esetén, egy bedobott gyógyszer, egy megivott esti üveg bor mellett azért nem lehetnek olyan nagyon kiegyensúlyozottak hosszú távon, mint akkor, amikor nincsenek ezek a segédszerek, amik abban segítenek, hogy ő ettől érezze jól magát. Tehát ha erre van szüksége valakinek, akkor valószínűleg vannak valamifajta deficitek, amik előbb-utóbb a kapcsolatokban is megjelennek” – mondta Frankó András családterapeuta, mentálhigiénés szakember az InfoRádióban.
A cikk alapjául szolgáló interjút Pintér Dániel készítette.