Magyar Péter kiemelte, hogy a büntető törvénykönyv szerint aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
A törvény másik bekezdése szerint aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – tette hozzá a miniszterelnök.
A bejegyzéshez csatolta azt a videórészletet, amely a volt miniszterelnökkel készült beszélgetés vonatkozó részét rögzíti. Ebben Orbán Viktor a korábban meghirdetett „nemzeti ellenállásra" vonatkozó kérdésre azt mondja: az ország még nem, de ők alkalmas állapotban vannak erre, „itt kioszthatnánk a megfelelő eszközöket", "kinek mi jut, tompább, élesebb, nem ez a kérdés".