Ősszel a reggeli és a késő délutáni órákban az alacsonyan járó Nap jelentősen ronthatja a közlekedők látási viszonyait. A vakító fény miatt a közlekedési lámpák, a jelzőtáblák, a kerékpárosok és a gyalogosok is nehezebben észrevehetők, ezért ilyenkor fokozott figyelemre van szükség – hívta fel a figyelmet a KRESZváltozás Facebook-oldala.
A hátulról érkező napsütés sem veszélytelen: a visszapillantó tükrökön keresztül zavarhatja a vezetőt, a szemből érkező járművek sofőrjeit pedig szintén elvakíthatja. Ez különösen kockázatos lehet útkereszteződésekben és gyalogátkelőhelyek közelében.
A biztonság érdekében érdemes csökkenteni a sebességet, növelni a követési távolságot, valamint napszemüveget és napellenzőt használni. Fontos a szélvédő tisztán tartása és az ablaktörlők állapotának ellenőrzése is. A jármű láthatóságát nappali menetfénnyel vagy tompított fényszóróval lehet javítani – sorolják.
Bukkanók, dombtetők, illetve erdős, hegyes útszakaszok közelében szintén különös óvatosságra van szükség. A KRESZváltozás emlékeztetett: 50 kilométer per órás sebességnél a jármű egyetlen másodperc alatt csaknem 14 métert tesz meg. Ha a vezető ezalatt a vakító fény miatt nem látja megfelelően az utat, jelentős távolságot tehet meg anélkül, hogy időben észlelné a veszélyt.