A Tisza-kormány világos, számon kérhető, mérföldkövekre épülő, határozott energiapolitika mellett kötelezte el magát – mondta Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter a G7 Paradigma – Verseny az energiáért konferencián tartott előadásában a Telex összefoglalója szerint.
Arról is beszélt, hogy
az előző kormányok alatt a források inkább mentek sportfinanszírozásra vagy állami koncessziókra, mint a fontos fejlesztésekre.
A paksi atomerőműnél például már 2019-ben érzékelték a szakemberek, hogy a hűtőrendszereken változtatni kellene, el is készültek a tervek, a kivitelezés viszont elmaradt, miközben ennek a költsége kevesebb lett volna, mint az a 20 milliárd forint, amit az MVM sportszponzorációkra költött. Így Pakson idén nyáron két hét alatt kellett a szükséges változtatásokat kiépíteni, hogy ne kelljen leállítani teljesen az erőművet.
A miniszter szerint az energiapolitikában csodaszer nincsen, a kormány energiapolitikájának lényege, hogy
- a nukleáris alapú ellátás lesz az elektromos ellátás alapja,
- a kormány folytatja a napelemek kiépítését, ha kisebb mértékben, mint eddig,
- és a következő 3-4 évben 3-4 ezer megawatt szélerőmű-kapacitást
- és 3-4 ezer megawatt tárolókapacitást biztosít.
Hangsúlyozta, hogy szélenergia-beruházások, amelyekre már kiírták a tendereket, nem az RRF forrásokból, hanem magántőkéből valósulhatnak meg, és azokba energiaközösségek, önkormányzatok is akár 25 százalékos részesedést szerezhetnek, amivel 17 millió forinttól 3 milliárd forintig terjedő egyszeri hozzájárulásra és 9 millió és félmilliárd forint közötti éves bevételre tehetnek szert.
A nukleáris energiánál a prioritás a paksi erőmű üzemidő-hosszabbítása, amellyel 2052-ig vagy 2057-ig biztosított lehet a 2000 MW-s termelés,
ami nagyon fontos lenne a magyar energiaellátás szempontjából. Ami pedig a Paks II-t illeti, a miniszter elismételte: a kormány a projekt teljes körű átvizsgálását vállalta. A konferencián elmondta például, hogy a nyári energiakrízis után úgy tűnik, hogy ugyanolyan hűtőcsatornából nem lehetne megoldani az új erőmű hűtését, mint ami a már működő erőműnél van.
A földgáz és kőolajellátásban diverzifikálni kell a beszerzéseket, mert jelenleg a földgázimportunk 80 százaléka, a kőolajimportunk 90 százaléka egy helyről származik, ha pedig valaki egy lábon áll, a biztonság a legfontosabb kérdés – fogalmazott. Éppen ezért a kormány aktív tárgyalásban van arról, hogy Magyarország
- a 2027-ben megnyíló romániai Neptun Deep gázmezőről szerezzen be földgázt, és
- a horvát, illetve
- a görög LNG-terminálok nyújtotta lehetőséget is ki kell használni.
A kőolajnál pedig, mint mondta, az előző kormány és a Mol többet is tehetett volna, hogy a Barátság-vezeték sérülése vagy kiesése esetén a horvát Janaf-Adria vezetéken gyorsabban érkezzen Magyarországra a szükséges mennyiségű olaj.
A miniszter a kormány által nyújtott dízeltámogatásról is beszélt. Kapitány István szerint az előző kormány hazárdírozott akkor, amikor az ársapka-rendszerben a stratégiai dízelkészleteket árazásra használta, így pedig 90 napról 44 napra vitte le a készleteket. A Tisza-kormány ezeket a készleteket visszatöltötte és nem fogja soha ezt a készletet árazásra használni.