Péntek reggel új videóval jelentkezett Gulyás Márton, a Partizán főszerkesztője azután, hogy hónapokra eltűlt a nyilvánosság elől és a csatornáról – írja a Telex.
A videóban részletesen beszámolt arról, hogy egészségügyi okok miatt kellett egy időre visszavonulnia, átesett egy komolyabb szívműtéten, amire a tizennégy éve diagnosztizált szívritmuszavara miatt volt szükség. Mint mondta: „Tökéletesen sikerült az operáció, kiváló állapotban vagyok.” A nyári hónapok rehabilitációval teltek az újságíró számára, eközben – a személyes tapasztalatai felhasználásával – egy dokumentumfilmet kezdtek forgatni a magyar szív- és érrendszeri megbetegedésekről.
Gulyás Márton a videóban azt is bejelentette, hogy lemond főszerkesztői posztjáról a Partizánnál, szeptember 1-től Földiák Vince veszi át a helyét. Mint mondta, sosem tervezett főszerkesztővé válni, ez valahogy kialakult körülötte. Úgy véli, most egy, az ő stílusától radikálisan eltérő karakterű, a közösségért áldozatkészebb és elkötelezettebb szakmai vezetőre van szükség.
Földiák Vince több mint 10 éve kezdett el dolgozni a Partizán elődjében, a Slejmben, és azóta is tagja a szerkesztőségnek. A Partizán közleménye szerint egyéb szervezeti átalakítások is lesznek, és új vezetési struktúra áll fel. A cégjogi és az operatív vezetés különválik: korábban a csatornát tulajdonló alapítványt egy személyben képviselte Gulyás Márton, az operatív vezetési feladatokat pedig Pap Ivánnal közösen látta el.
Az alapítványt a jövőben cégjogilag egy háromtagú kuratórium képviseli: Gulyás Márton kuratóriumi elnökként, Pap Iván pénzügyi vezetőként és Földiák Vince főszerkesztőként. A szervezet operatív és tartalmi vezetését a jövőben Főszerkesztői Bizottság látja el, melynek tagjai az új főszerkesztőn kívül Janan Mirwais, Puskár Krisztián és Szurovecz Illés főszerkesztő-helyettesek, a gyártási kérdésekben pedig Kubik Bence videószakmai vezető fogja segíteni a stáb működését.